2011. május 11-én szerdán egy napos kommunikációs képzést tartottunk Dánfokon. A képzés sűrítménye volt a 90 órás “Internetes tartalomfejlesztő” képzésnek. A nap során elsősorban a webszöveggel, érintőlegesen pedig az online marketinggel foglalkoztunk. Mindezt szakmánk, a közművelődés szemszögéből vizsgáltuk. Vélemények a napról:
“A legnagyobb tudás abból adódott, hogy leültünk és egy napig csak evvel foglalkoztunk, összesítettük a tudásunkat. Voltak olyan elemek, melyeket már használunk a mindennapi munkánkban, de teljesen új volt számomra – és használható – aQUEST és az AIDA formula.” (Fábián Zsolt)
“Megtudtam, hogy mit és hogyan tehetnénk az intézmény hatékony sajtó kommunikációja ügyében. Megértettem, hogy miért fontos a megszerzett tudás alkalmazása!” (Hidvégi Julianna)
“Formába öntötte azt, amit nap mint nap tapasztalok a marketinggel kapcsolatban. Mutatott egy keveset az újságírói szemszögből.” (Kis Norbert)
“Kellemes, tartalmas nap volt! Kommunikációs ismereteim felfrissültek és új marketingfogásokat ismerhettem meg. Hasznos volt a képzés interaktív formája, a tanultakat azonnal ki is próbálhattam. Szeretném ha lenne még folytatás, hiszen sok dolgot csak érintőlegesen vettünk át. Kérdés nem maradt bennem, hiszen az adott témában az adott idő alatt mindent megtudtam. Kíváncsian várom a következő időpontot és köszönöm a lehetőséget!” (Varga Zsófia)